MUS-e

A MUS-E (Musique -Europe) multikulturális mintaprogramot 1993-ban Yehudi Menuhin indította útjára, amelynek célja az elfogadásra, kreativitásra nevelés a művészetek által.
Menuhin alapgondolata szerint a művészet és az iskola egymás kölcsönös gazdagításának az eszközévé válik oly módon, hogy az iskolákban hivatásos művészek autentikus módon olyan ismereteket és értékeket közvetítenek, amelyek által a gyermekek betekintést nyernek egy tágabb világba. A kisdiákok ezáltal olyan eszközökhöz jutnak, amelyek segítik tevékenységük kiszélesítését, aktív részvételüket a közösségi munkában, kreativitásuk kibontakozását, életminőségük javítását.

Lord Yehudi Menuhin, a neves hegedűművész és humanista gondolkodó létrehozta azt a művészeti-nevelési programot, amelynek a gyerekek, a pedagógusok és a művészek egyaránt résztvevői, célcsoportjai. A program az elit művészképzés helyett társadalmi célzatú, és a művészetek emberformáló erejét használja fel. Lényegének tekinti, hogy miközben az iskola nevelői az otthonosság és védettség légkörét biztosítják, a gyerekek a művészek révén olyan impulzusokat kapnak, amelyek érzékennyé teszi őket a külső világ különféle jelenségeinek befogadására, értelmezésére és újraértelmezésére, továbbgondolására.

A MUS-E program elsődleges célcsoportja a veszélyeztetett sorsú, halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek.
A program az általános iskolák alsó tagozatos osztályaiban működik 6-tól 10 éves gyermekek részvételével. A MUS-E foglalkozások beépülnek a kisiskolások órarendjébe
Fontos sajátja az óráknak, hogy a meghatározott tanmenet/tematika helyett a művészek egyéni munkamódszere, személyisége és nem utolsó sorban a gyerekek érdeklődése, valamint visszajelzései az irányadóak.

Jelenleg Magyarországon 7 város (Budapest, Győr, Debrecen, Tatabánya és Zalaegerszeg, Békéscsaba és Miskolc) 17 osztályában juthat el a gyerekekhez a program.

A MUS-E programban résztvevő iskoláknak, így a gyeremeknek is a programban való részvétel ingyenes. A MUS-E program működtetését az iskolákban, az anyagi és szervezeti működést, valamint a programban résztvevő művészek és pedagógusok képzését országszerte a 2001-ben megalakult MUS-E Magyarország Közhasznú Szervezet biztosítja.

A MUS-E Magyarország feladatának, hitvallásának tekinti a művészetek közvetítését olyan társadalmi körökbe, ahol a szociális és kulturális deficitek leküzdése miatt erre szükség van. A művészetek gyakorlása segíti a személyiség szabad fejlődését, a kommunikációs készségeket és a szociális beilleszkedést, amely készségek fontosak a kreatív közösségi ember felnevelésében.

Elérhetőség: MUS-E Magyarország Közhasznú Egyesület, 1147, Bp. Fűrész u. 55/a.
e-mail: coordinator@mus-e.hu, Facebook: https://www.facebook.com/mus.e.magyarorszag